Hihetetlen ugye? Pedig ez a méltóságos szépség is nyúl, még akkor is ha első ránézésre oroszlánkölyöknek tűnik is...
Istenem, hát van ilyen... előfordul hogy édesmama éppen egy oroszlánba szeret bele. Ráadásul az oroszlán is ugyanazt érezte éssss! - nem ette meg... Eredmény: ez a nyuszi lett... Az ilyen románcot nem mindenki ítéli el! Sőt! A nyúlimádó tenyésztők még talán örülnek is neki! Adnak neki egy hangzatos fajtanevet, mondjuk: Sivatagvörös bozontos, Pampák sörényese satöbbi.. Így már lehet vele büszkélkedni ország-világ előtt... Mi meg egyszerű halandók még csak nem is csodálkozunk, hiszen ebben a mai világban bármi megtörténhet - meg az ellenkezője is... még akkor is, ha mi arra a kis hófehér, pirosszemű nyuszira emlékszünk gyerekkorunkból, amit a Nagyitól vagy a Papától kaptunk ajándékba...
Mennyire örültünk, mennyire szerettük, dajkálgattuk, cirógattuk, simiztük később húztuk, vontuk, cipeltük - majd gyorsan elfeledtük.
Kaptam én is Húsvétra kisnyulat. Nem volt teljesen fehér, a szeme sem volt piros, de nyúl volt a javából! Ezért nevet is kapott, Jancsi (janika) lett a drágám és ez a név került a fejfájára is, mikor elköltözött az örök vadászmezőkre, tizenegy évesen, ami a nyulaknál már igazán matuzsálemi kornak számít. Neki szerencséje volt, mert a Papa nagyon megszerette, s megengedte, hogy szabadon kóricáljon a kertben. Hálából Jancsi (janika) amellett, hogy ő lett a kis pilisi falu nyúlbőrbe bújt "bikája" - feleségei segítségével (mert több is volt neki, egyszerre három is) bőséges szaporulattal áldotta meg a nagyszüleimet. Ők időről időre leadták a süldő nyulakat az akkor még működő begyűjtő helyen - így egészítve ki a nyugdíjukat.
Jancsinak (janikának) híre volt a faluban. Nemcsak azért, mert kiváló tulajdonságokkal rendelkező utódokat nemzett, hanem azért is, mert a sokat látott falusiak közül sem emlékezett még senki arra, hogy egy nyúl (EGY NYÚL!) átvegye a házőrző kutya szerepét is a portán. Már pedig Jancsi (janika) nálunk átvette! Nem jöhetett úgy be senki a kiskapun, hogy a bak nyúl ne termett volna előtte. Két lébon ágaskodva, magasba tartott fejjel, fülekkel olyan vészjóslóan nézett ki, hogy megállásra késztetett minden betérőt...Sőt! Ha valaki megpróbált elosonni mellette még morgott is... De a Papának a tenyeréből evett, ölébe bújt akár egy macska, s ha elkiáltotta magát, hogy: Jancsi! - úgy futott hozzá, mint egy kutya... Mi tagadás, színes egyéniség volt, (nyúl létére).....
Többen vannak ilyenek a nyulak között. Nem véletlen, hogy a házi kedvencek sorában, mint kutya, macska - a világranglista harmadik, dobogós helyen áll a nyúl... Sokan lakásban is tartják, van aki képes különböző trükkökre is megtanítani...
A Papa nem tanitgatta Jancsit (janikát) egyszerűen csak szerette. Sokszor csak ennyi kell a boldogsághoz. Ahhoz viszont, hogy minden Húsvétkor eszembe jusson a történet és a régi ünnepek boldogsága a nagyszüleimmel sokkal több kellett - egy egész élet becsülete, szeretete.
(A Papáról, a nagyszüleimről ITT (kattints) írtam.)
(fotók: pixabay, saját)
