Már az indulás sem volt egészen zökkenőmentes. Bár a manók mindent gondosan felpakoltak, lekötöztek gumipókkal, nehogy egyetlen gyerek ajándéka is elvesszen, a rénszarvasok fényes szőrén szikrázott a téli nap, az Öreg (Mikulás) még sem volt elégedett, mikor kilépett a házból. Meredten nézte Rudolfot, majd dörgő hangon megkérdezte:

- Hogy nézel te ki? Így akarsz csúfoskodni a világ körül?

A dörgedelemnek az volt az oka, hogy Rudolfon sapka és sál volt, ami ugye, nem igazán illik egy csilingelő, röpködő rénszarvashoz, pláne egy világító pirosorrúhoz nem...

- Nem tetszik? Pedig Clarissa kötötte...

- Clarissa! Clarissa! Már megint Clarissa! Mindig kever-kavar valamit, mindig kutyul amiből semmi jó nem sül ki... - fújt egyet az Öreg (Mikulás).

- Nem rossz ő, csak egy kicsit nyüzsgős, kicsit cserfes...

- Cseeerfesssss???? Minden lében kanál... Mond meg nekem, drága Rudolfom, miért nem volt jó neked egy csendes, rendes rénszarvas lány? Miért kellett neked pont egy őzike, aki ráadásul szélkakas, kotnyeles, pimasz...

- Kotnyeles? Pimasz? Pont ezért szeretem! - pirult el Rudolf, de annyira, hogy az egész feje olyan lett, mint az orra, pedig az a pirosorr még világít is...

- Vedd azt le, vedd le! Így nem repülhetünk... - mondta az Öreg (Mikulás).

- Nem veszi le! - perdült oda a semmiből Clarissa. - Maga nem tudja, hogy világjárvány van? Influenza, corona...

Mondott volna valamit az Öreg(Mikulás) nagy dérrel-dúrral, de abban a pillanatban millió csengettyű szólalt meg, jelezve, hogy dél van, itt az idő, indulni kell... A megnézte a rakományt, vetett még egy lesújtó pillantást Clarissára, felült a szánra és megadta a jelet az indulásra.

A szán lassan kicsusszant a kapun s már el is tűnt a kanyarban.

Clarissa és Béla manó vágyakozva néztek utánuk... annyira, de annyira mentek volna ők is ajándékot osztogatni, világot járni, gyerekeket boldogítani...

Még hallatszott a száncsengők hangja, mikor Clarissa a fejéhez kapott:

- Úristen! Úristen! Itt maradt a kristályvirág! Robin!

- Úristen! - jajdult fel Béla manó is. Tudta a szomorú történetet. Robin, akinek az e-mailje a zárás előtti utolsó pillanatban futott be, a nagymamája gyógyulását kérte a Mikulástól magának és a születendő kishúgának. Azt szerette volna, hogy a nagymamája még találkozhasson a kishúgával, aki hamarosan  megszületik. De a nagymama hirtelen covidos lett, s most kómában fekszik az egyik kórházban. A bánattól az anyukája is megbetegedett, így most mindhármuk élete veszélyben van.

- Segíts rajtuk Télapó! A legszebb ajándék lenne, amit csak kaphatnék! Nem kell csoki, nem kell videójáték, nem kell szaloncukor se! Őket akarom, egészségesen megölelni! - zárta rövidke levelét Robin, a hatéves kisfiú.

- Na, ez az a kérés, amit nem tudok teljesíteni - komorodott el az Ajándékozó Tanács ülésén az Öreg (Mikulás).

- ...egészséget nem tudok varázsolni senkinek, sehol... - nézték szomorúan a monitoron a szobája ablakában ácsorgó kis Robint, aki le nem vette a szemét az égről, a csillagokról.

- Nincs segítség? - kérdezték a manók. Az Öreg (Mikulás) csóválta a fejét, aztán felvillant a tekintete... - Talán, talán a kristályvirág... Ha világítani kezd, akkor csoda történik. Csak egy a baj, senki nem tudja, mitől kezd el világítani... Egy simogatástól, dörzsölgetéstől, fénytől vagy illattól... ritkán világít, évszázad is telhetett el mióta utoljára ragyogni látták...

- A nagymama nagyon rosszul van a kórházban, talán a reggelt sem éli meg - sóhajtott Olga, operátor manó...

- Na jó. - mondta az Öreg (Mikulás). Pakoljátok be a kristályvirágot is. Elvisszük, egy próbát megér... Pont mi ne hinnénk a csodákban?

De a kristályvirág itt maradt, ott áll a helyén, csendesen. Nem világít, egyszerűen szép. Látni rajta így is, hogy csodákra kész...

 - Tedd a hátizsákodba! Gyerünk, megyünk utánuk! - dobbantott a patáival Clarissa, de akkorát, hogy valóságos kis hóvihar keveredett körülöttük. Bélu ámulva nézte: - Te utol tudod érni őket?

- Naná! Pattanj fel, kapaszkodj a szarvamba! - s neki iramodott a főútnak. Bélu manó hajába kapott a szél, fülében zúgó hangon hallott, de úgy és olyat, hogy még a saját ordítotását sem hallotta... Pedig kiabált Clarissa fülébe: Te, te, te eléred őket! Te igen!

Clarissa futott, csak futott, de a szánkót sehol sem látták, kezdett kifulladni, fejébe villant a gondolat: "ha elérték a Tejutat, vesztettünk, mert onnantól már repülnek..." Nagy levegőt vett, minden erejét összeszedte a s futott, futott ahogy sohase még... Az óriási Féloldalas Ezüstfenyőnél, ahol egyenessé vált az út megpillantották a szánkót... ők voltak azok... Maguk sem hitték, hogy elérték...

- Ugorj Clarissa, ugorj! Fogom a végét! - kiáltotta Bélu manó a saroglyába kapaszkodva. Aztán már csak azt látta, hogy Clarissa kinyúlva hasal az ajándékok tetején, s nem mozdul.

- Clarissa! Clarissa! Ugye nem haltál meg? - suttogta, nehogy az Öreg vagy a rének meghallják. Clarissa fáradtan emelte meg a pilláit, jelezve, hogy él! Bélu szorosan átkarolta, hogy melegítse...

Kalapált a szívük, s fogalmuk sem volt, mi lesz most... Mert jó, jó, hogy idáig elértek, de hogyan tovább? Egyszer csak hallják ám az Öreg (Mikulás) mormogását: 

- Rudolf! Rudolf! Az az őzike, aki a szállítmány tetején hasal, véletlen nem a te feleséged? Nem tudod, hogy került ide?

Rudolf orra vészesen villogni kezdett, de nem tudott válaszolni, a repülés komoly figyelmet igényel, ugye... Válaszolt helyette Clarissa, halkan, szepegősen:

- A kristályvirág... otthon maradt, azt hoztuk ide...

- Jó nagyot futottál te őzike! Még szerencse, hogy megálltunk egy rövid időre, hogy Rudolf levehesse a sapkát meg a sálat... ha nem állunk meg, nem sikerül neked ez a bravúr...

- Miii? Levette a sálamat, a sapkámat? Én kötöttem... - csattant fel Clarissa, de nem tudta befejezni, mert annyira reszketett a süvítő széltől...

- Le. Ott is hagytuk az úton. Na, gyere, ha már itt vagy kucorodj ide mellém az ülésre.

Clarissának nem kellett kétszer mondani, bekuporodott az Öreg mellé.

- Na ugye milyen jó, hogy betartotta a salátás fogyókúrámat? Most beférek magam mellé! Meg ide fér még Bélu manó is. Ha nem fogyózik, most ülhetnénk a tetőn... - kuckózta be jól magát a sarokba. Később, mikor az öreg elszunyókált odaszólt Bélunak:

- Fotózz le itt engem! De úgy, hogy az Öreg is látszódjon! Aztán küld át a gépükre az otthoniaknak, lássák csak hol vagyok... 

- Nem fotózhatlak le Clarissa, manónál nem lehet mobil, csak ha azzal dolgozik...

- Akkor te most dolgozol. Rendhagyó riportot készítesz a nagymamamentő akcióról. Csináld! A jobb profilom a szebb, onnan vegyél... Küld is el nekik, a nagy gépre, irigykedjenek csak!

 Első útjuk a városban Robinhoz vezetett. A kisfiú elmesélte, hogy a Nagyi gyönyörű meséket tud és isteni hókifliket, meg kókuszgolyót. Most se mese, se kókuszgolyó, se a Nagyi... pedig mindjárt itt lesz a kistestvérkéje is Csilla... ha a Nagyi elmegy örökre, Csilla már nem hallhatja a hangját sem... - pityergett. Sietniük kellett, így hát gyorsan elmondták, hogy a kristályvirág talán segít. Szorítsa a szívéhez, s ők majd elviszik a kórházba a Nagyinak. Ott hagyják reggelig nála a kristályvirágot, lehet, hogy megtörténik a csoda...

Robin a szívéhez szorította a kristályt és ezt suttogta: - Gyógyulj meg Nagyi! Várunk! Észre sem vette senki, hogy közben egy könnycsepp a kristályra hullt...

A kórházban a Nagyi nem volt már magánál, oxigénsátor alatt feküdt lehunyt szemmel. A kristályvirágot letették mellé az éjjeliszekrényre, majd elindultak szétosztani az ajándékokat. 

Hajnalban mentek vissza. Semmi változás nem történt. A kristályvirág nem világított, a Nagyi alig-alig lélegzett az oxigénsátor alatt.

- Megpróbáltuk - nézték szomorúan - menjünk... Fogjátok a kristályvirágot. Hozzad Bélu! - mondta az Öreg és elindult a szán felé. Clarissa odament az ágyhoz, az orrával kicsit megbökdöste a Nagyi kezét.. Ekkor a kéz megmozdult, s a sátoron keresztül megsimította a kristályvirágot... Halvány fény kezdett el derengeni, majd az egész szoba megtelt szikrázó fénnyel... a kristályvirág felvillant... majd újra elsötétült. De a Nagyi nem mozdult többet, csak pihegett...

Mikulás és csapata haza indult...

A nagy ünnepi munka után Mikuland is pihen, csendesen. A manók és mindenki habos forrócsokit kortyolgatva hallgatják a Mikulás-éji kalandok sorát, arról (is) hogy Apó (Mikulás) most éppen melyik kéménybe ragadt, hogy szabadult ki...

- Az idén nem szorult be! - kotyogott Clarissa. - Hála az én fogyókúrás receptjeimnek...

- Hahaha! Persze, te meg a receptjeid... - kezdtek el nyüzsögni, zizegni a manók. Egyszer csak Olga szólt be:

- Gyertek gyorsan a géphez! Robin anyukájának telefonáltak a kórházból...

Mindenki a számítógépre meredt, ahol láthatták ahogy Robint megöleli az Anyukája.

- Képzeld! Magához tért a Nagyi!

Robin felkiáltott:

- Tényleg? Hogyan? Mit mondott?

- Azt mondja az orvos, hogy a reggeli vizsgálatnál kinyitotta a szemét és beszélni kezdett. Kicsit zavarosan ugyan, valami szakállas öregemberről, meg pirosan világító orrú őzikéről, akik meglátogatták az éjszaka és vittek neki valami kristályvirágot... de aztán kitisztult. Határozottan jobbak az eredményei, túl van az életveszélyen, meggyógyul! Nagyon ritka, hogy egy 70 éves idős asszony legyőzze a covidot...

Robin az anyukájához bújt és úgy szipogott, Clarissa meg rákérdezett:

- Hogy mondta? Hogy mondta? Pirosorrú őzike? Tényleg piros az orrom és világít?

Az Öreg (Mikulás) ránézett:

- Ja. Kezd pirosodni meg kicsit világít is... még megéljük, hogy csodaszarvas lesz belőled! Vannak csodák - láthattuk...

 (fotók: saját, stockfresh, ígyteljesazelet.hu)

AJÁNLÓ:

Az OKOS menü pont alatt: 10 dolog, amit nem tudtál a Mikulásról ( Tó-retro blog)