Amikor Akarattyánál kifutott a vonat az alagútból egy pillanatra semmi más nem hallatszott, mint a kerekeinek ütemes kattogása, de még az is a szívdobbanásra hasonlított... Olyan varázslatos volt a látvány, a nagy kékség, hogy az utazóknak nemcsak a szava, még a lélegzete is elállt...
Nagy pillanat volt. Akkor nem is fogtam fel, hogy milyen nagy. Azt sem, hogy milyen szerencsés vagyok. Ötéves koromtól kezdve minden év legszebb időszakát tölthettem a Balaton mellett, a legszebb, legelegánsabb településen, Balatonfüreden. Annak köszönhettem a szerencsém, hogy a Papám, régen, nagyon régen, még 1908-ban a Füred melletti tündéri kis településen Balatonarácson megszületett.
Akkor már megvolt a Balaton partjának egyik legimpozánsabb sétánya, a Tagore sétány, bár akkor még nem így hívták, csak simán fasornak... az első fotós emlék ugyanis egész pontosan 1900-ból maradt fent - legalábbis a Fortepán tárházának tanúsága szerint...
Füred híres gyógyvize, a savanyúvíz is megvolt, csak a kútházat építették fölé a későbbi években. 1933-ban, mikor ez a kép készült már állt, Ferenc József forrásnak hívták. Ma is ugyanilyen, csak Kossuth Lajos forrás a neve...
Ki hitte volna, hogy gyógyhatását már több, mint 300 éve felismerték? Eszes emberek éltek Balatonfüreden (eszes volt a Papa is), nem hagyták csak úgy folydogálni a vizüket. Elvitték, elemeztették és 1719-ben már gyógyvízzé is nyilvánították... Óriási tett volt! Ennek köszönheti ismertségét, hírnevét, máig töretlen ívű felemelkedését a település.
Erről persze én akkoriban még mit sem tudtam. Nem is igazán értettem az egészet... Mert ugye, mentünk nyaralni a rokonokhoz a sok cuccal, velünk volt minden ami kellett és minden ami nem. Velünk a kosár, a bőrönd, a mozsár, meg a Dörmi maci na és persze Erzsike, az unokatesóm, elmaradhatatlanul.
Mikor a vonatablakából megcsodáltuk a Papa szülőfalujának vasútállomását (mellesleg az egyik leggusztusosabb vasúti váró a parton), már készülődhettünk is a leszálláshoz...
...a következő állomás már Balatonfüred volt.
Megérkeztünk.
Első utunk, úgy cuccostól a savanyúvízhez vitt. Itt a Papa akkurátusan megtöltötte a Pestről hozott nagy csattosüveget, ivott egy pohárral, ittunk mi is a vízből, ami egyáltalán nem volt savanyú, inkább frissítő, üdítő, főleg a hosszú vonatozás után...
Az alábbi kép rólunk készült a savanyúvíz forrásnál, 1960-ban egy kis Pajtás géppel. A szöszi, aki éppen iszik, Erzsike, aki nézi - na, az vagyok én!
Innentől hajrá! Miénk volt a füredi Balaton part. Megcsodáltunk mindent, amit csak lehet.
....és volt bőven csodálni való...
A Szívkórház remekmívű épülete, ahol oly sok ember nyerte vissza az egészségét, teljes, tartalmas életét... Remélhetőleg ez a szép ifjú asszony és a kisfia is, akikről a kép még 1933-ban készült, az Erzsébet szanatórium előtt - ami ma Balatonfüredi Szívkórház néven üzemel...
Futottunk le, a kikötőbe a Tagore sétányon át... El Tagore szobra előtt, el az árnyas fa előtt, amit ő ültetett még 1926-ban, mikor betegen jött Füredre, s gyógyultan távozott... Becsületünkre legyen mondva, azt tudtuk mindannyian, még a Papa is, hogy Tagore Nobel díjas hindu író, költő volt. Azt azonban már nem (mint az arra járók többsége), hogy a Nobel díját az indiai nép védelmében, a rossz hagyományok felszámolása ellen írt műveivel, munkásságával érdemelte ki. Különösen a gyermek házasságokat ítélte el, s azt a borzasztó hagyományt, hogy az elhunytak özvegyeit legyilkolják, hogy párjával együtt távozzon az élők sorából... Mindig megálltunk egy percre a szobra előtt...
m
A kikötőben aztán, bámészkodtunk...
Néztük, a tavat... Akkor, 1960-ban még láthattam gőzhajót is. Ismertem a Kelent és Helkát a Balaton két nagy gőzösét...
...utaztunk is egyiken, így harmonika szóval, dalolva - át Tihanyba...
A kikötő bójáin ücsörögve bámultuk a csodás Tihanyt az apátságot - és kiabáltunk.... Akkor még volt visszhang. Igen, az híres tihanyi visszhang... Hihetetlen volt, hogy a szavunk, visszacseng a fülünkbe... Hahó-halihó-lihó-hó-óóóó...
Később, 1964-ben vagy 65-ben hallgatott csak végleg el Tihany visszhangja, amikor beépítették a hegyoldalt...
...aztán fotózkodtunk... Úgy mint mások. Bóján ülve, szoborra mászva, hajó előtt állva... Kicsit fantáziátlanul, de hát az egyenruhák, egyen szövegek, egyen fotók korát éltük.... Még szerencse, hogy a a fiúk, lányok, gyerekek szépek, különlegesek voltak...
A partról visszafelé jövet utunk a kihagyhatatlan Kedves cukrászdába vezetett. Isteni főzött, gyümölcsös fagyit, habos sütit enni... Nem volt olcsó, de a Papa ezt az egyetlen luxust megengedte nekünk és magának is... Gyerekkorában nem tellett nekik erre sem. savanyúvízért járva, csak vágyakozva szívta magába a süti illatot...
A Kedves cukrászda - napjainkban...
Úgy tűnik valamit kifelejtettem? Dehogy! Szándékosan hagytam ki a Horváth-házat a híres füredi Anna bálok helyszínét, szándékosan nem szóltam az Anna bálok történetéről sem... Az egy következő poszt témája lesz majd...
Balatonfüred ma bálra készül...
Este tartják a 194. füredi Anna bált, új körülmények között, kiszélesített helyszínekkel.... Bálozók lesznek a Gyógytéren, a Tagore sétányon, a Blaha Lujza utcában is...
Sikerül-e így is megőrizni a bál arisztokratikus eleganciáját, méltóságát?
Holnapra elválik....
(fotók: saját, Fortepan, pinterest)
