Jeles évfordulót ünnepelnek az irodalom kedvelői a napokban - Mikszáth Kálmán születésének 175. évfordulóját. Kiemelkedő írói munkásságáról, életéről átfogó megemlékezések születnek. Nem csoda, hiszen az írót még az amerikai elnök, Theodore Roosvelt is meglátogatta, mert annyira megtetszett neki a Szent Péter esernyője című regénye - tudhatjuk meg Sereg András Indexen megjelent kitűnő írásából.
Mikszáth páratlan irodalmi örökséget hagyott ránk, s tisztes vagyont - ezzel a gondtalan élet reményét a családjára. A horpácsi Szontágh ház közelében, nagyobbik, építész fia, Kálmán tervezte és építette a kastélyszerű kúriát, amihez jelentős földbirtok is társult. A II. világháború viszontagságai elöl a teljes Mikszáth család a horpácsi birtokon telepedett le. A családi örökséggel azonban az idők során akadtak bajok. Jómagam, éppen 25 éve, Mikszáth Kálmán születésének 150. évfordulóján találtam szembe magam az író örökségének visszásságaival.
Kíváncsian kutatom a férfi vonásait. Keresem a hasonlóságot a két Kálmán között. Az „igazi” testes volt, bajszos, titokzatos, kezében hosszú szárú pipával,mintha annak füstje mögé akarta volna rejteni átható tekintetét. Akivel egy asztalnál ülök, magas, inas, szemüveges,cseppet sem titokzatos. Első ránézésre ez a Kálmán egyáltalán nem az a Kálmán. A pipázó, anekdotázgató férfi, akit már csak képekről, műveiből ismerhetünk, az író,Mikszáth Kálmán. A másik, itt velem szemben, bár Mikszáth Kálmánnak hívják, nem író, hanem taxisofőr Budapesten. Ahogy mesél, abban már van némi hasonlóság, ami nem is csoda, hiszen ő, Mikszáth Kálmán dédunokája.
- Jó dolog Mikszáth Kálmánnak lenni?
Megrázza a fejét.
- Sokáig hasznom csak annyi volt belőle, hogy az iskolában, amikor Mikszáthról tanultunk, azt mondta a tanárnőm: ebből téged nem kérdezlek, ezt te a könyveknél is jobban tudhatod. Az íráskészséget sajnos nem örököltem a dédapámtól, az érdeklődésem mindig műszaki jellegű volt. Mikszáth Kálmán, a dédapám, mégsem ezzel a névvel anyakönyveztek, amikor megszülettem.
- Hanem?
- Édesanyám, Edit volt Mikszáth lány. Apám után az én nevem Cseney lett. De mivel a családban nem volt rajtam kívül fiú leszármazott, aki továbbvitte volna a nevet, anyám kérvényezte ,hogy az ő gyermekei használhassák a Mikszáth nevet. Tizenegy éves voltam,amikor megkaptuk a Belügyminisztériumtól a névhasználati engedélyt. Úgy vélte a család, ha már mindenünket elvették,legalább a név maradjon meg nekünk.
- Szegények voltak?
- Igen. Horpácson, a Mikszáth-kúriában élt a család, amikor én megszülettem,1947-ben. Abban az épületben laktunk,amit még Szontágh Pál építtetett, ezt vette meg a dédapám. A másik házban, amit már a dédapám építtetett, Lívia nagynéném, ifjabb Mikszáth Kálmánná élt. Mi úgy hívtuk, kastély. Ennek terveit Mikszáth elsőszülött fia, Kálmán készítette.Négyéves voltam, mikor eljöttünk, s negyvennégy, amikor valósággá vált a remény, hogy visszakerülhetünk.
- Miért kellett eljönniük?
- A kor szellemének megfelelően a Mikszáth családot is kitelepítették mint osztályidegeneket. Pesten kaptunk hatan egy kétszobás lakást. Apám a háború előtt katonatiszt volt, s bár kimaradt mindenből, mert Szálasi színre lépésekor betegszabadságra jött, mégis alig kapott munkát. Végül útburkolóként dolgozott. Ebből tartotta el a három gyereket, mert született két húgom is.
- Kéziratok, bútorok, könyvek, használati tárgyak azért maradtak a családnak?
- Semmi. Egy papírfecni, egy sámli sem. Még Horpácson éltünk, amikor 1950-ben jött egy teherautó, két bőrkabátos emberrel. Csak annyit mondtak:Pakolni! Vitték a cuccot számolatlanul.Könyveket, kéziratokat, bútorokat,szobrokat, festményeket. A Pénzügyminisztérium pincéjébe öntötték be az egészet. Mikor jött az ősz, a gondnok látta,hogy nem fér be a sok kacattól a téli tüzelő. Odarendelt néhány embert, hogy takarítsanak ki. Úgy kerülte el a kukát a megmaradt holmi, hogy az egyik rakodó, irodalomszerető ember lévén, felhívta a Tudományos Akadémiát, hogy valamiféle kéziratokra akadt. De akkor a tengernyi irományból már csak oldalfoszlányok maradtak. Hogy a festmények, a szobrok hova lettek, fogalmunk sincs.Volt köztük jó néhány Benczúr-kép,köztük a Mikszáth-portré. Szerencsére a márvány mellszobra előkerült, most a Tudományos Akadémia auláját díszíti.
- Úgy hírlik, igényt tartanak a horpácsi kúriára.
- Amikor életbe lépett a kárpótlásitörvény, jelentkeztünk Salgótarjánban, a megyei önkormányzat jegyzőjénél,hogy mi vagyunk az élő Mikszáth utódok, az épület örökösei. Mint ilyeneknek, elővásárlási jogunk van rá, és megkérdeztük a hivatalt, hogy mi az elképzelésük vele. Akkor azt mondták ,hogy e pillanatban még semmi, de ha majd lesz, értesítenek. Mi vártunk türelemmel, de papír nem jött. Viszont igaz,ami igaz, díszvendégként minden ünnepségre meghívtak minket. Az egyik ünnepségen hallottuk az önkormányzat akkori képviselőjétől, hogy a Szontágh-házat eladták tízmillió forintért. Ebből tatarozzák a másik épületet. Állítólag egy Nyugatra szakadt hazánkfia vette meg, aki művesekezelő állomást akart ott létesíteni. Az üzlet nem köttetett meg, hogy mi okból, nem tudom. Akkor felajánlottuk a húgommal, hogy kárpótlási jegyért visszavásároljuk a saját örökségünket. Az árát borsosnak tartottuk, hiszen mi az egész komplexumért összesen 143 ezer forint kárpótlást kaptunk. Van némi különbség a két ár között, nem? Akkor kinevettek, hogy ők nem tudnak a kárpótlási jeggyel mit kezdeni. Az önkormányzati választások után új vezetés került a megye élére. Pályázattal akarják értékesíteni a két épületet. Mi is pályáztunk minden egyes alkalommal, de még választ sem kaptunk.Kertek alatti kósza híreket hallottunk a faluban, hogy sokan voltak már tárgyalni a házról. Volt, aki autóbontót, roncstelepet akart belőle csinálni, más gyógyszercsomagolót, megint más fehérnemű-varrodát, vagyis bugyigyárat. Nem lett egyikből sem semmi. Gondolom azért, mert nem írták bele, hogy évek óta üres, az állaga leromlott...
- A rendbehozatal a másik tízmillió...
- Nem tíz, hatvan! Arról sem szólt a pályázat, hogy mind a két épület műemlék, a park természetvédelmi terület.Ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni a helyreállításnál...
- Önök mindezek ellenére visszaakarják kapni?
- Igen. Két szobát meghagynánk múzeumnak, eddig is így volt, az épület többi részében öregek otthonát alakítanánk ki. Keresnénk hozzá partnerként egy külföldi befektetőt. Az együttműködéshez azonban a tulajdonjogot kellene tisztázni.
- Akkor leköltöznének?
- Negyvenhat éve élek Budapesten, ide köt a család, a munka. Kezdő "földbirtokosként" a gazdálkodást is amolyan műkedvelő szinten űzöm. Csak azt szeretném, ha a családunk háza méltón őrizné dédapám emlékét.
- Mikszáth szorosan kötődött Nógrádhoz. Természetes, hogy a megye őrizni kívánja emlékét - mondja dr. Barta László megyei főjegyző. - A horpácsi kúriát annál is inkább, mivel a szülőházát lebontották Szklabonyán. A megye azért ragaszkodik a tulajdonjoghoz, mert úgy érezzük, így van igazán biztosítva az, hogy a ház múzeumként is működjön, sőt, hogy egyáltalán megmaradjon. A ház körül folyó hercehurcának pedig véleményem szerint az eleje is, a vége is a pénzről szól.Az örökösök szeretnék visszakapni, de nem tízmillióért, ami nem sok az egész komplexumért, hanem az érte kapott 143ezer forintnyi kárpótlási jegy arányában.Valóban írtunk ki pályázatot az elidegenítésre, de azokat az ajánlatokat, amelyek méltatlanok a ház jellegéhez, elutasítottuk. Most már azonban főleg bérbeadásban gondolkodunk. A pályáztatás során nem találkoztunk a Mikszáth család ajánlataival. Pert viszont indítottak már a házért, ami azért szűnt meg, mert a felperes a bíróság által kért hiánypótlásokat nem teljesítette. Remélem, mindannyiunk elsődleges célja az, hogy a Mikszáth-házat megőrizzük, hiszen nemzeti értékeink egyik impozáns darabja, s szót tudunk érteni ez ügyben egymással. Az önkormányzat legszívesebben művészeti alkotóházként vagy idős művészek, írók, költők, festők otthonaként működtetné. De ahhoz, hogy újra teljes egészében üzemeltetni tudjuk, legalább harmincmillió forint kellene. Kormányzati támogatás kellene, vagy egy tőkeerős bérlő, mert a megye pillanatnyilag olyan nehéz helyzetben van, hogy nemcsak a helyreállítást nem tudja vállalni, de az intézmény nonprofit üzemeltetését sem. A Mikszáth-ház csak úgy működhetne önmagához méltón, ha a saját fenntartási költségeit ki tudná termelni valamilyen módon.
Nem véletlenül lett a falu neve Horpács. Két domb közti horpaszban nyúlik el az utcányi falucska. Hegyen, völgyön, erdőségen, vékonyka utakon kell áthaladnia az utazónak, hogy megérkezzen a gyönyörűség földjére.
- Lehet, hogy utcányinak néz ki a mikis falunk, de nem az. Öt utcánk is van —mondja vidáman a lokálpatrióták büszkeségével Dóra, Repiczky Ferencné polgármesterasszony. - Különben is, szerintünk Horpács a világ közepe. Nem véletlen, hogy itt élt és alkotott jó néhány évig Mikszáth Kálmán és itt pihent meg Szontágh Pál is.
Dóra asszony beavatottként meséli,hogy Mikszáth ugyan éles szemű, éleseszű ember volt, nagyon figyelt a mások dolgaira, de a sajátja nem igazán érdekelte. A család ügyeit felesége, Mauks Ilona és a sógornője, Mauks Kornélia intézte. Ők választották ki Szontágh Pál házát Horpácson, ezen a szelíd, szép vidéken, közel az író szülőfalujához,Szklabonyához. A két asszony virágzó gazdaságot teremtett itt. Almási-pusztán építtettek egy szeszgyárat. A földbe krumplit, kukoricát vetettek, mert az itt is megterem. Az erdő fáját eladták a bútorgyárnak, a nyesedékkel meg a szeszgyár kazánját fűtötték. A szeszt eladták az államnak. A gyártás során keletkezett melasszal szarvasmarhát hizlaltak. Volt hús, tej, innivaló, arról már nem is beszélve, hogy szinte az egész falunak tudtak munkát adni. Ügyesek voltak a Mikszáth család asszonyai. Szerették őket a faluban. Ezért is igyekeznek ápolni az író emlékét. Mikszáth Kiadó van a községben, elsősorban Mikszáth műveinek kiadásán munkálkodik. A gyerekek gondozzák a Mikszáth család sírját a templomkertben. A polgármester asszony nem titkolja, hogy a Mikszáth-hagyományok ápolásán túl célja, hogy annak a maroknyi embernek, aki Horpácson él (208 fő lakik a községben), elősegítse boldogulását. Most, a Mikszáth-év kapcsán a hajdani iskolaépületet Mikszáth-fogadóvá alakították át, hogy a hozzájuk érkezőket el tudják szállásolni. Később erőteljesebben be kívánnak kapcsolódni a falusi turizmusba. Dóra asszony azt reméli, hogy akik eljönnek, éppúgy beleszeretnek ebbe a vidékbe, mint ahogy annak idején Mikszáth Kálmán.
A házról, a múzeumról annyit mond,bizony, pénz nincs a fenntartására, így hát valami jövedelmező működtetésben gondolkodhatnak csak a megyénél, ha nem akarják, hogy teljesen lepusztuljon.Ők vigyáznak az épületre, hogy ne hordják szét illetéktelenek, többet nem tudnak és nem is tehetnek, mert nem az övék.
A kúria, mi tagadás, siralmas látványt nyújt. A két épület lassan, csendesen adja át magát az enyészetnek. A múzeum zárva, mert a bútorok Szécsényben időznek. Októberben, Kálmán napra érkeznek vissza, akkor lesz a nagy ünnepség, az író születésének 150. évfordulójára. Az ablakon belesve szerte szét szerszámokat, üres sörösdobozokat, rongyokat, piszkot, mocskot láthatunk a Mikszáth-ereklyék helyett.
Délelőtt van, dologidő. A falu kihalt,csak egy idős asszony ballag valamerre az úton. Kérdem, emlékszik-e a Mikszáth családra? Nemigen, olyan régen elmentek - mondja Juliska néni. Az arcukat fel nem tudná idézni, még akkor sem, ha fizetnének érte. Arra, hogy mi lenne jó a falunak,ha az örökösök jönnének vissza vagy valami üzem lenne a házban, megrántja a vállát. - Megmondom az őszintét, nemigen törődik azzal a kastéllyal senki. Az örökösök is meg a megyeiek is csak ünnepelgetni jönnek ide hébe-hóba, ilyen évfordulót meg amolyant.
Különben ő, mármint Juliska néni, jól megvan. Végre itt a jó idő. Nem kell fűteni, nyílnak a virágok, zöldellnek a fák. A világ egyéb bajait meg majdcsak elrendezi valaki.
(Mikulás Anna - Szabad Föld, 1997. június 18.)
***
Arról, hogy azóta mi történt, nem sokat tudok. Huszonöt év nagyon sok idő. Több, mint egy emberöltő. Egy biztos a horpácsi Mikszáth ház megvan, látogatható. Két szobájában a még megmaradt és később összeszedett bútorok, ereklyék láthatók. Megtekinthetők (igaz csak messziről) Mikszáth fái, amit az ország különböző részeiből küldtek neki még csemeteként a rajongói. A park magánterület, nem bejárható. Hogy kinek a tulajdona? Hm. Nem a Mikszáth leszármazottaké. Ennek ellenére érdemes ellátogatni Horpácsra, hiszen a ház az ország egyetlen Mikszáth emlékhelye. A kúria elé került egy remek szobor is, aminek láttán az élénk fantáziájú látogató akár azt is hiheti, hogy a konyhában tálalásra kész az ízes, vendégváró palócleves, kevés krumplival, sok zöldbabbal, tejföllel ahogy azt a Kálmán úr szerette.
(fotók: Bohanek Miklós - Szabad Föld (Nyugodj békében drága Miki!) - nool.hu Hűvösi Csaba NMH)